slideshow 1

Szemléletformáló interaktív workshop a Nyíregyházi Egyetemen

Az energiahatékonyság jegyében a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat Vásárosnamény önkormányzatával közösen szemléletformáló interaktív workshophot tartottak a Nyíregyházi Egyetemen. A rendezvényt Kósáné dr. Bilanics Ágnes, az egyetem Gazdálkodástudományi Intézetének intézetigazgatója és Szabó István, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg.

A fiatal felnőtt korosztály szélesebb körben ismerje meg az energiatakarékossági, energiahatékonysági, megújuló és alternatív energiahasznosítási megoldásokat, lehetőségeket, illetve változzanak az ezekkel kapcsolatos fogyasztói és társadalmi berögzülések - emelte ki az esemény célját a megyei közgyűlés alelnöke.

Az egyetem képviseletében felszólaló előadók hangsúlyozták, hogy a felsőoktatási intézmények felelőssége egyre nagyobb a fiatalok szemléletformálásában, hisz ezekből az intézményekből kerülnek ki a későbbi felelős vállalatvezetők. Szabó István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés alelnöke a elmondta, hogy az eddig megtartott programok egy igen átfogó réteget szólítottak meg, szerinte különleges jelentősége van a mai egyetemi előadásnak.

A köszöntőket követően a hallgatók olyan témákban hallhattak előadókat, mint a tudatos fogyasztói magatartás vagy a fenntarthatóság jogi keretei.

A tudatos fogyasztói magatartásról tartott előadást dr. Magyar Zoltán főiskolai docens, majd Makszim Györgyné dr. Nagy Tímea, adjunktus: Jogos - Jogtalan? - avagy a fenntarthatóság jogi keretei címmel mondta el gondolatait. Kozmáné dr. Petrilla Gréta, mesteroktató A fenntarthatóság vállalati megnyilvánulásának formái és lehetőségei címmel tartott előadást. Végül Kósáné dr. Bilanics Ágnes, intézetigazgató A valóban felelős vállalati gondolkodás címmel foglalta össze gondolatait.

A projekt célja, hogy a lakosság szélesebb körben népszerűsíteni tudják az energiatakarékossági, energiahatékonysági, megújuló és alternatív energiahasznosítási megoldásokat, lehetőségeket, illetve, hogy szemléletformáló jelleggel változtatni tudjanak a lakosok ezekkel kapcsolatos fogyasztói és társadalmi berögződéseiket, megismertessék a lakossággal a jelenlegi fogyasztási szokások környezeti hatásait.

   

 


 

2016, Nyiregyhaza