slideshow 1

Meghívó - „A Nagy Háború nagy tanulságai” (konferencia)

A Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézete, a Magyar Hadtudományi Társaság és a Magyar Történelmi Társulat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete  „A Nagy Háború nagy tanulságai” címmel rendez tudományos konferenciát 2018. március 7-én (szerdán) 9:30 órai kezdettel a Nyíregyházi Egyetemen a campus „A” épületének 114-es rektori dísztermében.

Az 1. világháború centenáriuma alkalmából szervezett tudományos tanácskozást dr. Kiss Ferenc általános rektorhelyettes és Tömböl László ny. vezérezredes, a Magyar Hadtudományi Társaság elnöke nyitja meg. A szekciókba sorolt előadások egyrészt hadtörténeti aspektusból világítják meg a Nagy Háború történéseit, másrészt társadalomtörténeti megközelítésű vizsgálati eredmények ismertetését hallgathatják meg az érdeklődők.

A részletes program az itt letölthető meghívóban olvasható.

Egészségügyi kutatásokban működünk együtt

A Nyíregyházi Egyetemen írták alá 2018. február 26-án azt az együttműködési megállapodást, mely keretében a felsőoktatási intézmény és a FINNA-MED Egészségügyi Szolgáltató Kft. kutatásokban, fejlesztésekben dolgozik együtt, a jövőben támogatják egymás innovációs munkáját.

„Közös célunk, hogy a Nyíregyházi Egyetem szellemi tőkéje a régióban születő innovációkat támogassa, így együttműködjük olyan szervezetekkel, ahol kutatóink szakmai tapasztalata, az egyetem infrastruktúrája a FINNA-MEF Kft. szakembereinek gyakorlati tapasztalataival, terveivel összeérve közös, új kutatási eredményeket hozzon létre a jövőben.” – foglalta össze a közös munka jelentőségét Vassné dr. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora.

Újabb „kémikus” siker az Eötvösben

Február 23-24-én került megrendezésre az Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny döntője, melynek szervezője a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar, valamint annak Szent-Györgyi Albert Szakkollégiuma. A döntő előtt levelezős fordulók során kellett a tanulóknak bizonyítaniuk felkészültségüket és feladatmegoldó képességüket, s bizony négy kategóriában csak a legjobb 6-12 tanuló vehetett rész a döntőn.

Az angol nyelv oktatásának megújítása a cél

2018. február 23-án került megrendezésre a Nyíregyházi Egyetemen az EFOP-3.2.14-17-2017-00004 számú, „NyEW WAY – Az angol nyelvoktatás megújítása a Nyíregyházi Egyetemmel” című pályázati program szakmai nyitókonferenciája. A projekt megvalósítója a Nyíregyházi Egyetem, a pályázat 330 millió forint, 100%-os támogatási intenzitású, vissza nem térítendő támogatást nyert el.

Szenátusi ülés február 27-én

2018. február 27-én 14.00 órától az A épület 113-as számú rektori tanácsteremben szenátusi ülés lesz.

Napirendi pontok>>>>>

Mátészalka városával működik együtt az egyetem

Együttműködési megállapodást kötött a Nyíregyházi Egyetem és Mátészalka város önkormányzata. A megyeszékhely felsőoktatási intézménye ezentúl kutatásfejlesztéssel, képzésekkel is segíti a mátészalkai ipari parkban működő vállalatok munkáját, a cégek pedig szakmai gyakorlati lehetőséget, illetve később munkahelyet biztosíthatnak a hallgatóknak. Az együttműködés része annak a pályázatnak, mellyel a mátészalkai ipari park Tudományos és Technológiai Park címet nyerhet el. Az egyetem és a város 2018. február 20-án írta alá az együttműködésről szóló megállapodást az egyetem dísztermében.

A megyei klímastratégiáról tárgyaltak az egyetemen

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat szervezésében a KEHOP-1.2.0-15-2016-00012 kódszámú „Klímastratégiák kidolgozásához kapcsolódó módszertan- és kapacitásfejlesztés, valamint szemléletformálás” projekt keretében ún. Platform ülést tartottak a Nyíregyházi Egyetemen, ahol a megye klímastratégiájáról tárgyaltak a szakemberek. A Megyei Éghajlatváltozási Platform konferenciáján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Klímastratégia kidolgozásához kapcsolódó tématerületek megvitatására került sor. A projekt keretében már elkészült a Megyei Klímastratégia társadalmi egyeztetési változata, a munkaanyag társadalmasítási folyamata jelenleg is tart. – hangzott el a konferencián.

A láthatatlan Magyarországot mutatja be (könyvbemutató)

Az Evangélikus Roma Szakkollégium, a Nyíregyházi Egyetem Tanítóképző Intézete, az MTA DAB Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szakbizottságának Romológiai Munkabizottsága szervezésében tarották azt a „teltházas” kötetbemutatót, melyen L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyaroszág című, a TEA Kiadónál megjelent szociográfiai kötetét mutatta be a szerző, illetve Dr. Jenei Teréz, főiskolai tanár, a Nyíregyházi Egyetem Tanítóképző Intézetének intézetigazgatója.

Edző leszek! - konferencia volt az egyetemen

Február 8-án érkezett Nyíregyházára az Edző leszek! című programsorozat, mely szakmai konferenciáját a Nyíregyházi Egyetemen tartotta. A rendezvénysorozat sport-nagykövete a Nemzet Sportolója, a háromszoros olimpiai bajnok vízlabdázó, Kárpáti György, aki edzőként segítette győzelemre Gerendás Györgyöt az 1976-os olimpiai játékokon, aki később szintén az edzői pályát választva adta tovább tudását többek között az ugyancsak ötkarikás aranyérmes Märcz Tamásnak, aki jelenleg a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya.

Az Eötvös Gyakorlóiskola bajnoki címei a Tornai Diákolimpia országos elődöntőjén

„Nincs megállás a tornában sem”! Mondhatjuk ezt talán nem túlzóan, hiszen a közelmúltban bonyolították le az I - IV. korcsoportos versenyzők torna diákolimpia megyei döntőjét a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban, ahol az iskola tehetséges tornászai sok szép eredménnyel igazolták azt, hogy e sportág művelésében komoly munkával és kitartással magas színvonalat értek el. 

A megyei versenyt követően 2018. február 10. - én Budapesten a Torna Diákolimpia országos elődöntőjében várt újabb kihívás és megmérettetés az Eötvös tornászaira több különböző korcsoportban, csapatban és egyéni versenyszámokban. Az ifjú tornászpalánták ezúttal is hűek voltak önmagukhoz, s számos kiváló eredmény elérésével bizonyítottak maguk és felkészítő-edző testnevelőik, s természetesen a boldog szüleik számára egyaránt. Gratulálunk!

 


 

2016, Nyiregyhaza