slideshow 1

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat kaptak

A 2020/2021. tanévben a Nyíregyházi Egyetem öt hallgatója nyerte el a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat. A havi 40 ezer forint támogatásban részesült hallgatóknál figyelembe vették a kiváló eredményeik mellett az oktatói ajánlást és többek között a szakmai, tudományos és az önkéntes munkát is.

Az idei tanévben Pelbárt Enikő, Janurik Tímea, Kátó-Névtelen Simon, Karácsony Anna és Derzsényi Gabriella osztatlan tanárképzés szakos hallgatók kaptak ösztöndíjat, az oklevelet 2020. szeptember 28-án az egyetem dísztermében adott átt ünnepélyes keretek között Vassné dr. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora.

Vassné dr. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora a Nyíregyházi Televízió riporterének kérésére elmondta: „Kiemelkedő tanulmányi teljesítmény kell. Azaz 4,51. Nagyon fontos, hogy az elmúlt két félévben nem lehet elégtelen jegyük és a kiemelkedő tanulmányi teljesítményük mellett még valamilyen területen, akár szakmai vagy tudományos munkában, sportteljesítményben, önkéntes munkában, esetleg közéleti szereplésben kiemelkedőnek kell lenniük. Ezt minden évben a Nyíregyházi Egyetem diákjóléti albizottságához pályáznak a hallgatók. Ők döntenek, javasolnak a szenátusnak. Amennyiben a szenátus elfogadja a javaslatokat, akkor felterjeszti az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterének.”

A Nyíregyházi Televíziói riportja itt tekinthető meg:
https://www.youtube.com/watch?v=GvC8FNMSnYE&feature=emb_title

 


 

2016, Nyiregyhaza