slideshow 1

Dr. Jenei Terézia állami kitüntetése

Állami kitüntetéseket adott át az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Palkovics László innovációs és technológiai miniszter 2021. augusztus 23-án Budapesten a Pesti Vigadóban. „Legyőztük a járvány hullámait, megvédtük a magyar emberek egészségét és másoknál korábban nyertük vissza szabadságunkat az új koronavírussal szembeni küzdelemben. Tettük mindezt úgy, hogy újra a válság előtti szint fölé került a magyar gazdaság teljesítménye” – fogalmazott a miniszter. Palkovics László kiemelte: egy nemzet csak akkor bontakoztathatja ki igazán képességeit, ha a tehetséget megbecsüli, eredményeit pedig méltányolja.

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehetett át Dr. Jenei Terézia, a Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézetének főiskolai tanára a magyar tanító- és óvodapedagógus-képzésben végzett három évtizedes, kiemelkedő oktatói tevékenysége, valamint a romológia területén elért kutatási eredményei elismeréseként. 

 


 

2016, Nyiregyhaza