slideshow 1

Új képzés indításáról egyeztettek

Halkóné dr. Rudolf Éva, a Nyíregyházi Egyetem kancellárja és Dr. Kovács Zoltán, általános rektorhelyettes november 4-én Budapesten, egy a közeljövőben indítandó, új képzés indításáról folytattak szakmai tárgyalásokat Demény Árpáddal, az Aeroplex Kft. ügyvezető igazgatójával.

A hivatalos megbeszélést követően az egyetemi vezetőknek lehetőségük nyílt a cég működésének és létesítményeinek megtekintésére is. A két szervezetet hosszú távú együttműködésben gondolkodik, úgy vélik a Nyíregyházi Egyetem több évtizedes képzési tapasztalata a repülőpilóta oktatás és mérnökképzés terén segíthet megfelelő szakembereket biztosítani a jövőben a cég számára, ugyanakkor az Aeroplex Kft. munkatársainak hazai és nemzetközi gyakorlati tapasztalatai segítenek az egyetemi mérnökképzés fejlesztésében, a repülősképzések megújításában, a pilóták gyakorlati tapasztalatszerzésének bővítésében. Az új képzés indításáról későbbi időpontban ígértek részleteket a felek.

 

   

 


 

2016, Nyiregyhaza